Helyek és legendák

Amióta először mentem tizenegynehány évesen egy családi kiránduláson a Székesfehérvár melletti erdőkbe, azóta tudom, hogy a horror nem csak a tévében és könyvekben van.
Nem kell valami eget rengető tragédiára gondolni, egyszerűen annyi történt, hogy láttunk egy birkatetemet, amit valami félig elfogyasztott. Nem tudom, hogy vadkutyák voltak, vagy valami más, de azt hiszem, nem is ez volt a fontos. Tizenpár éves jómagam nem tudta hova tenni a látványt, állatot addig én csak lábon vagy tányéron láttam, a kettő között soha.
Rögtön elkezdtünk agyalni rajta, hogy mi ehette meg szerencsétlent, és a Chupacabrától az UFO-kon át vámpírokig és vérfarkasokig mindent számításba vettünk - és rájöttünk, mennyivel ijesztőbb, a fennáll a halvány gyanú, hogy van valami a szomszédban, mintha szélesvásznon látnánk egy vámpírt, ami valahol Amerikában öli a tiniket.
Így hát arra gondoltam, összeszedek pár mítoszt és legendát, amik a megyénkben keringenek, mert nem kell egy ódon angol kisvárosba költözni, hogy találkozzon az ember szellemekkel. Ha neked is van valamilyen érdekes vagy hátborzongató történeted, ami a környéken esett meg (Magyarországon vagy a környező országokban - egy norvég vámpírtól nem fogok félni), nyugodtan elküldheted vagy belinkelheted, és, természetesen a szerzőség megjelölésével, megjelentetem a rovatban.

Magyarországról

Szabadbattyáni lápvidék - Egy szellemjárta, gótikus torony, és harcoló német katonák szelleme

Székesfehérvár, Öreghegy - Mesebeli kastély, gyilkos tó, pestisjárvány, és egy babauszoda...

Csákvár - Ókori temetővárosra épült falu, ami még ma is hemzseg a boszorkányoktól...

Verancsics Fausztusz, veszprémi feltaláló - Leonardo találta fel az ejtőernyőt, benne volt az Assassin's Creed-ben, igaz? HÁT NEM!

Lovasberényi Románc - Az igazi szerelmes nem öngyilkolja meg magát, ha anya nem engedi hozzámenni a pasihoz, akit két napja ismer. Az igazi szerelmes küzd, és ha elbukik, azt is emelt fővel teszi. Mi meg sírunk rajta egy sort.

Balatoni legendák - Tudod, hány lélek nem tud nyugodni abban a tóban, amiben minden nyáron strandolsz? Plusz minimális dragonológia.

A Duna fekete gyöngye - Budapest egy sötétségre fogékony blogger szemével

A Városliget sötét szépségei - Galéria szép gótikus ablakokról és Lugosi Béla szobráról

Csalai Kégl-kastély - képcsokor

A cinkotai vámpír - Kiss Béla, a békebeli Magyarország megnyerő sorozatgyilkosra

Mórról szeretettel - ...KECSKE!

Külföldről

Róma angyalai - képcsokor római szobrokról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése