2015. november 19., csütörtök

ParaNoir

Amikor először felköltöztem Budapestre, oda meg vissza voltam a gondolattól, hogy ez egy világváros, tehát biztosan vannak rockbulik, goth klubok, sötétebb hangulatú pubok, ahol a "törzshelyünk" lehetne - persze nem így történt. Persze van Rocktogon, de főleg törzshelynek egy egyetemistának nem megfizethető, Hard Rock Caféról nem is beszélve.Vannak klubok, mint a Yuk vagy a ZegZug, ahol nagyon jó bulikat és koncerteket lehet kifogni, de olyan hely csak nem akadt, ahol suli vagy munka után, csütörtök este, csak úgy, minden komolyabb elköteleződés nélkül be lehetne dobni egy sört, és kellően hangulatos is. (A körút mentén található Limit-Gong-Ördöggödör hármast már unom, ahhoz pedig nagyon igénytelen pillanatomban kell lenni, hogy le lehessen csábítani a Corvinus rosszul meszelt falai és szakadt fotelei közé. Mást meg nem igazán engedhetek meg magamnak.)

De most!

Felfedeztük magunknak a ParaNoir Pubot, a körúttól egy utcányira a Hársfa utcában. Egy barátnőm hívott fel pár napja lelkendezve, hogy talált egy horrorkocsmát, ahova mindenképpen el kell mennünk, és úgy érzem, végre megtaláltuk azt a helyet, ahova beugorhatunk meló után, ahol befejezhetjük a napot vagy elkezdhetjük az estét.

Pókhálós pult
Dominika és Pinhead
 Már kívülről látszik, hogy nem átlagos helyről van szó, és ahogy beléptünk az ódon faajtón, tudtam, hogy szerelmes vagyok. A pult fölött a mennyezetet pókháló fedi, vaskeretben függő lámpák szolgáltatják a fényt, a belső helység falait pedig híres horrorfilmek alakjai díszítik.

Pinhead

Egy szadista elmebeteg
A háttérben Hasfelmetsző Jack.

Sweet home Texas

Predator

Predator
Nem az, aminek gondolod


Nyolcadik utas a benzinkutas
Sajnos az ilyen kis meghitten beteg helyek a fogyasztó közönség hiányában sokszor idő előtt csúfos véget érek. De ebbe a helybe most beleszerettem. Szóval ha Pesten jársz, és van fél órád, ugorj be egy sörre vagy töményre, és segíts, hogy ez a kis horrorisztikus gyöngyszem megmaradjon nekem.


ParaNoir Pub
Cím: 1074 Budapest, Hársfa utca 41.
Facebook: https://www.facebook.com/ParaNoir-Pub-1659893400964211/timeline/
Nyitva tartás: Minden nap 12-24 óra között

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése