2015. november 23., hétfő

Egy újabb 30 napos kihívás: Tizenkettedik nap

Tizenkettedik nap: Vezesd végig a nap minden mozzanatát.

Ha éjféltől számoljuk a nap kezdetét, akkor a hétfőm azzal kezdődött, hogy töredelmes bocsánatkérést intéztem Seth MacFarlane-hez. Ő ugyanis a Hanna-Barbera stúdióban kezdte pályafutását olyan legendás rajzfilmeken, mint a Johnny Bravo, a Boci és Pipi vagy a Dexter (nem az a Dexter), de miután belevágott a Family Guy-ba, leírtam, mint alkotót. A Family Guy és a spinoffjai zsigerből taszítanak, és sokáig nem voltam hajlandó megnézni semmit, amihez MacFarlane-nek köze van - de éjjel nekiálltunk megnézni a Million ways to die in the west című stílusparódiát, és rá kellett jönnöm, hogy MacFarlane-nek csak a rajzfilmjei szarok.
Szóval hajnali kettőig filmeztünk, és szakadtunk az áthallásos poénokon; a végén, amikor megjelenik Django, totálisan elvesztettem, és szomszédaim legnagyobb örömére sikítva röhögtem az éjszaka közepén.
Kettőtől hatig aludtam, aztán hatkor csörgött az óra. Természetesen nem keltem fel rá, de a párom igen, és kinyomta nekem az ébresztőt.
De semmi pánik, Mr. Spock, a macskánk nem hagyta, hogy elaludjak. Fél hétkor már harapdálja a lábam, bemászik a lepedő alá, és alulról karmol hasba, csörög a játékaival, szóval mindent megtesz, hogy a gazdi felkeljen, és megetesse. Így is tettem, és most, hogy már senki nem zavart, boldogan visszaaludtam. Felébredtem fél nyolckor, megetettem a falumat a mobilomon, és eldöntöttem, hogy ma nem megyek be japánra.
Hétfőnként fél kilenctől japánórám lenne, ilyenkor általában beszédgyakorlat van, de olyan gyorsan csináljuk, hogy ha nincsenek előre leírva a válaszaim, esélytelen lépést tartani az óra menetével.
すみません、私の宿題じゃなかった、から。。。
Úgyhogy lustálkodtam kilencig, válaszoltam a norvég barátnőm e-mailjére, főztem egy adag fekete teát, és megittam tejjel kávé helyett, mert a kávé elfogyott, és lusta voltam lemenni a boltba.
Tizenegyre bejöttem dolgozni, és már előre lelkes voltam, hogy este méteráruboltba megyek, hogy megvegyem az anyagot a hétvégi steampunk-találkozós ruhámhoz, de elég hamar letört a lelkesedésem, amikor rájöttem, hogy a múlt heti beosztásomat néztem, és ezen a héten hétig leszek.
A munkám nem megterhelő. Telefonos ügyfélszolga vagyok, a dolgom általában nem több, mint cuki néniknek és bácsiknak elmagyarázni, hogyan használhatják a weboldalunkat. Amikor mégis több... arról pedig nem beszélhetek, de egy remek blog, amik egész pontosan körbeírja a felmerülő problémákat.
A munka közi szünetekben megterveztem a szoknyámat a találkozóra, egy Burnouse-rakott darab lesz, amit majd itt is be fogok mutatni. Írogattam ezt a bejegyzést, kiderítettem, hol lehet a közelben kávét kapni (miután a cég kávégépe múlt héten bekrepált), olvasgattam a blogoscsoport blogjait, konteóztam, írogattam a szakdolgozatot, japánt tanultam, ilyesmi.
Meló után elmentem az Aréna plázabeli Tescoba, és annyira vidéki vagyok, hogy még mindig nem tudom megszokni, hogy az egyik boltban van a másik, és a város közepén van a hipermarket. Fehérváron csak a város szélén vannak nagy boltok. Vettem magamnak vacsit, chipset és egy fánkot, ez utóbbi kettőt megettem WoWozás közben. Kicsit olvasgattam a norvég barátnőm régebben írt leveleit (remélem, hogy hamarosan találkozhatok vele), aztán hazajött a párom.
Kajáltunk, aztán kipróbáltam még két frizurát, melyik passzol majd a steampunktalálkozóra. Közben körülbelül tucatszor kellett Mr. Spockot kirángatni a kukából, mert ennek a dögnek valamiért mániája, hogy a kukában akar aludni. Nem kiszedni cuccokat, csak bemászni és aludni.
Fürdés közben általában híreket olvasok, megetetem a falumat, konteózgatok vagy japánt tanulok. Aztán keresünk valami filmet, vagy az Állítólag vagy a Féreglyukon át valamelyik részét, és elalszunk rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése