Csákvár

A Vértes hegység lábánál fekszik Csákvár, hagyományos vidéki városka, ennek minden jegyével: Esterházy-kastéllyal, focicsapattal, évszázadokra visszanyúló fazekashagyományokkal, áthaladó túraútvonalakkal, ötezer lakossal és egy szanatóriummal.

A történelem során kétszer került az érdeklődés középpontjába. Egyszer a helyi férfikórus, a kocsmáros fiának vezetésével elénekelte a Háry János daljátékot, amit a Magyar Rádió, de még a BBC is élőben közvetített. Másodszor pedig egy Ferenc József császár elleni merénylet kapcsán, ugyanis a merénylő, aki nyakon szúrta az uralkodót, Csákváron született. Helyi legendák szerint Ferenc József, aki túlélte a támadást, bosszúból le akarta romboltatni a várost, de az az Esterházyak közbenjárására megmenekült. Bár a helyiek azt is tudni vélik, hogy a városnak a merénylet megtorlásaként nincs a mai napig vasútja.

De mind tudjuk, hogy éppen az ilyen csendes kisvárosoknak a legmélyebb a sötét oldala.

Temetőváros

Megvan az a horrorfilm-klisé, hogy minden furcsa jelenség magyarázata az, hogy a kisváros egy indián temetőre épült? Nos, Magyarországon (értelemszerűen) nem nagyon vannak indián temetők (talán csak Jákón), de nincs is rá szükségünk, mert vannak helyette római, kelta, avar, és hun temetkezési helyeink. És néhol, például Csákváron, mindez egymás alatt.
A településen már az utolsó jégkorszakból származó leleteket is találtak, és azóta folyamatosan lakott. Nem véletlenül, hiszen egy fontos csomóponton, a Budáról (Aquincum) Szombathelyre (Savaria) és a Pécstől (Sopianae) Szőnyre (Brigetio) tartó utak kereszteződésénél fekszik.
A mai Csákvár alatt fekvő római várost Florianának hívták, és a feltárt sírok alapján, azon kívül, hogy virágzó város volt, az egész Valeria tartomány temetőjéül szolgált. Eddig kétezer római sírt tártak fel, de ez csak a töredéke az összes sírnak. A római kori várost minden oldalról nagy területen sírok veszik körül, sőt, kimutatható, hogy egy idő után annyira zsúfolttá vált az egész mai város területével felérő temető, hogy a továbbiakban csak hamvasztva, urnában temetkeztek ide.

Báraczházi-barlang

A Csákvár határában található Gubahegy barlangja több szempontból is érdekes. Egyrészt számos ősemberre utaló leletet, többek között egy átfúrt, amulettnek használt medvefogat is találtak itt.
Másrészt a Római Birodalom idején Dianának, a Hold és a sötétség istennőjének szentélyeként működött, aki Silvanusszal, az erdők istenével együtt nagy tiszteletnek örvendett Pannónia egész területén.
Ennél talán picit hátborzongatóbb az a történet, ami a török háborúk óta szájról szájra jár a környéken. Eszerint a háború elvonultával annyi csontváz és oszlófélben lévő holttest volt a barlangban, hogy több lovaskocsi kellett az elhordásukhoz, mert a helyiek ide próbáltak elbújni a harcok elől, sikertelenül.
És hogy miért gondolják sokan, hogy egy barlang, ami általában zsákutca, megvédi őket az üldözőktől? Nos, egy másik legenda szerint a barlang belső traktusaiból indul egy hajdani bányásztárna, amin egyenes úton el lehet jutni a hegy túloldalán található településre, Gántra. A falusiaknak azonban úgy tűnik, nem sikerült a járat nyomára bukkanni. Ma is sziklamászók és barlangászok kutatják a járat létezését, viszont ha nem akarsz a barlangban kísértő szellemek hadához csatlakozni, ne próbáld meg egyedül és felszerelés nélkül átásni magad Gántra.

Patkányokkal suttogó

"Ilyen patkányirtóról is hallottam, ez is rokonyunk volt. De hát hogy hugyan hajtotta el, nem tudom. Anyósomnál volt sok. Azt mondta neki, hogy hát:
– Hugom, ne gyertek, a kutyákat is megkössétek, vagy csukjátok be, hogy ne háborgassanak! Valamit aztán írt az ajtóra. Reggelre aztán mentek a patkányok olyan ordítással, hogy hát…" - így egy Csákváron gyűjtött anekdota. Ez a történet a Hamelini patkányfogó meséjének egy verziója lehetett, bár arról nem tudnak a helyiek, hogy gyerekeket is "elfurulyált" volna a patkányirtó, de más állatokat, például disznókat eltüntetett. Ja, és egyébként a fenti barlangban élt.

Boszorkányok

Morbid lenne azt mondani, hogy hála istennek, de itt Kelet-Európában mintha nem lett volna annyi boszorkányper, mint nyugatabbra (ja, mert mi sokkal kreatívabban öltük halomra egymást).  Mégis, falukban gyakran a mai napig lehet találkozni boszorkányokról és szemmelverésről szóló anekdotákkal.

"Harmincegybe. Apánkkal átment ide ebbe az uradalmi házba. A Turman József ott lakott. Hazagyün a gyerek. Márnap regge – oan hatéves lehetett – aszondta, hogy ő nem kel fő máma.
– Mér nem kesz fő?
Aszongya:
– Tudja Isten.
Mondom:
– Hát ke fő kisfiam, hát nem kő az ágyba marannyi, hát nem vagy beteg!
Nem fáj semmije se. Akkó tíz óra felé: – Idesanyám, bontsa el az ágyat! Lefekszek. Itt lakott szegény, itt a Németh Janinak az anyja. Aztá másnap, vagy harmannap megin úgy vót. Aszongya nekem: – Zsófi, elhiszed, hogy ez a gyerek verésbe van?
Hát, mondom: – Nem tudom, csak látom, hogy kívánkozik az ágyba. Poharat fogott, vizet öntött bele, égett a tűz, három parazsat beletett. Avval a vizze megmosdatta, az inge ajjáva megtörűte, a szájába öntött. Nem vót semmi baja se. Megin kétszer mikó elment hozzá, megin úgy járt. Igen. Akinek összeér a szemöldöke, ránéz a gyerekre, megcsudájja, ilyen szép, olyan szép. Azér a kisgyerekekre is fordítva adják az inget, akkó nem árt neki a szem.

Egyszer meg idesanyám mesélte, hogy megellett a tehenünk. Rá második szomszédban vót egy öregasszony, az megverte, evitte a pokláját, aztán fölakasztotta valahová a kéménybe. Véreset adott a tehén, véres tejet adott. Arra meg azt szokták mondanyi, hogy az ajtóba valami rossz kést kell szúrnyi, hogy akkó nem mer odamennyi." (Hajnáczki Józsefné Fazekas Zsófia elbeszélése)

"Luca székét csináltunk, meg is ugrasztottak a boszorkányok. A katolikusoknál 12 órakor van ez a mise. Mink meg a torony alatt ültünk a széken. Aszonták a régi öregek: – Megtuggyátok, kik a boszorkányok. Nem változtatták át magukat. A falu végén a legszélső házban volt egy asszony, az is ott volt. Három volt. Szaladtunk, futottunk, a széket ott hagytuk. Akkor kő az utolsó szöget beleütni, mikor harangoznak be éjjel. A boszorkányoknak a kéménybe volt egy abrincsuk, aztán azon fordultak átal amivé akartak. Kutyává, lóvá, vagy tyúkra, vagy kokasra." (Meggyesi József elbeszélése)

Szintén a fenti Meggyesi József mondta tollba azt a történetet, amit olyan érthetetlen tájnyelven jegyeztek le, hogy inkább nem idéznék szó szerint belőle. Egy kovácsról szól, aki ugye akkoriban a patkókon kívül bilincseket is gyártott. Egy éjjel felkeltették a tanoncai, mert egy áthaladó utazó lovának a lábáról az összes patkó leesett, de ő félálomban csak annyit mondott, hogy csinálják csak meg, ő meg aludt tovább. A tanoncok azonban közben rájöttek, hogy a patkókat egy boszorkány bűvölte le, aki egy fa ágáról nézte a ló, az utasa, és a kovácslegények küszködését. A kovácslegények azonban erősek voltak, és gyorsak, így elkapták a boszorkányt, és bilincset tettek a kezére és a lábára, ám a boszorkány abban a pillanatban köddé vált. Rohantak vissza a legények a kovácshoz, és vele együtt kezdték keresni a boszorkányt, de nem bukkantak a nyomára. Amikor a kovács dél körül hazatért, látta, hogy a felesége még mindig ágyban fekszik. Lehúzta róla a takarót...

És össze volt bilincselve a keze meg a lába.

A büntetésről pedig így mesélt Harangozó András:
"Azelőtt volt itt pöllöngér. Amelyik rossz volt, azt odaállították. A templom előtt meg volt a szégyenkő. Amellik lány megjárta, megesett, azt ott a templom előtt lepöködték. A legényt meg belecsukták a kalodába."

Ma már nem bánnak ilyen mostohán a boszorkányokkal, több wicca és újpogány ismerősöm is él a faluban vagy a környékén, valamint a környező hegyekben sámán-dobkör is működik.

Források: Csákvár - száz magyar falu könyvesháza, Tóth Gergely, Gulyás Mirella, Wikipédia